Színes

Vacsora közben talált fémtüskét a bolti húsban egy anyuka

Vacsora közben talált fémtüskét a bolti húsban egy anyuka

Színes
Northampton - Augusztusban egy angliai nő vacsora közben egy 3 centiméteres fémtüskét talált az ételében, bejelentése most zárult le, nem várt módon. Az anyuka a marhasültjét falatozta egyik este, amikor a kemény fémtüskére ráharapott. A nő megijedt, hogy családjának baja esik, így bejelentést tett az egészségügyi hivatalnál, fotókkal dokumentálva az esetet. Az érintett áruház szerint nem náluk kerülhetett bele az állatba a tüske, hanem még a levágás előtt, a farmon. A szúrós fémtárgy viszont a beszállítóhoz nem érkezett meg, mivel elveszett - emiatt a vizsgálat nem folytatódott. Az áruház és a beszállító sem talált semmi arra utaló jelet, hogy tőlük származna a tüske, a nőtől azonban bocsánatot kértek. A fotókat itt tudja megtekinteni. forrás:http://www.blikk.hu/
Másodfokú riasztást adtak ki ezekre a megyékre – így élhetjük túl a brutális hideget

Másodfokú riasztást adtak ki ezekre a megyékre – így élhetjük túl a brutális hideget

Színes
Másodfokú, narancssárga riasztást adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, a brutális hideg idő miatt. A péntekről szombatra virradó éjszaka északkeleten kisebb területen -18, -20 fok alatti minimum hőmérséklet várható - írja a met.hu. Pénteken napközben is fagyos időre, többfelé viharos szélre számíthatunk, ezért első-, másodfokú riasztást is kiadtak. Az extrém hideg miatt elsőfokú figyelmeztetést Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, másodfokú riasztást Heves, illetve Nógrád megyére adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A viharos szél miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Tolna megyében, másodfokú riasztás pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, S
Gyomorforgató: 30 év után gusztustalan dolog jött ki a férfiból – videó

Gyomorforgató: 30 év után gusztustalan dolog jött ki a férfiból – videó

Színes
Három évtized alatt pingponglabda méretű ciszta nőtt egy, a kanadai Kelownában élő férfi hátán, amitől a közelmúltban egyik barátja szabadította meg úgy, hogy kézzel kinyomta a dudort - írja a Metro. A gumikesztyűs beavatkozást többen nézték és videózták is. Sőt, hangosan röhögtek közben. A gyomorforgató felvételen az látszik, hogy a nyomás hatására lassan megnyílik a ciszta, amin keresztül vastag, sárga, sajtszerű anyag távozik. Arról nem szól a fáma, hogy a férfi problémájával miért nem fordult az elmúlt 30 éveben orvoshoz. A videóért kattintson ide! Figyelem, csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk! >>
Szilveszteri horror: Négy magyar gázolt halálra két kislányt Angliában

Szilveszteri horror: Négy magyar gázolt halálra két kislányt Angliában

Színes
Négy magyar halálra gázolt két lányt szilveszter este Oldham-ben. Az eset után a tettesek továbbhajtottak. A 38 éves Hegedűs Gábor jogosítvány nélkül vezetett személygépkocsijával okozott kettős halálos balesetet december 31-én az angliai Oldham-ben - írja az Independent. Három másik, szintén magyar férfi, Orsós Dávidot (18), Kalányos Jánost (50), és Pető Zoltánt (49) bűntársként felelős a cserbenhagyásos gázolás kapcsán. Az eset 19 óra 15 perc körül történt, a két áldozat épp az Ashton úton igyekezett át a túloldalra. A balesetben a 12 éves Helina Kotlarova a helyszínen, míg 11 éves unokatestvére, Zaneta Krokova a kórházban vesztette életét. A rendőrség a gázolás helyszínétől fél mérföldre talált rá az elhagyatott autóra. Az incidens kapcsán 5 embert tartóztattak le. Helena 19 év
ROSSZ BUSZRA SZÁLLT A LÁNY, ERRE A KÉT ELLENŐR OLYAT TETT, AMIRE EDDIG MÉG NEM VOLT PÉLDA!

ROSSZ BUSZRA SZÁLLT A LÁNY, ERRE A KÉT ELLENŐR OLYAT TETT, AMIRE EDDIG MÉG NEM VOLT PÉLDA!

Színes
Ezt az egészen friss történetet ma osztotta meg egy lány a Pesten Hallottam Facebook csoportban: "Ma reggel indultam Kecskemétről Pestre busszal. Kettő busz érkezett a buszmegállóba, és a túlsó szimpatikusabb volt, így arra szálltam fel. Már az első 5 percben gyanús volt, a másik busz gyorsabb volt sokkal. Kettő fajta busz jár, egy az autópályán, 1:10 perc idővel és a hosszabb úton közel 2 órás úttal. De ez ekkor még meg se fordult a fejemben, gondoltam kettő buszt küldtek, hisz csúcsidő van. Majd az ellenőrök felszálltak. Megkérdeztem ez melyik busz, de nem tudtak több információt, mint én. Ez az Szasza, menj oda a buszvezetőhöz, egyáltalán nem lesz gáz, amikor a képedbe röhög. Ez pontosan így is történt, közölte, tényleg mókásan, hogy amúgy szépen énekel és elszórakoztat 10-ig.
Lagzi Lajcsi lesz Berki Krisztián apósa?

Lagzi Lajcsi lesz Berki Krisztián apósa?

Színes
Bogi pedig nem mondana nemet. Melyik édesapa ne szeretné megóvni a lányát a csalódástól? Galambos Lajos is féltőn óvja Bogit, de türelmét most éppen az egyik jó barátja, Berki Krisztián teszi próbára azzal, hogy a mulatós zenész akarata ellenére modellt csinálna a lányából. Lajcsi lánya, Bogi gyönyörű nővé érett, amit Berki Krisztián is észrevett. Sőt, zavarba ejtő mondatokkal bombázta egy tévéműsorban Lajcsi decemberben nagykorúvá vált lányát. „Eljössz velem egy fotózásra? Elég, ha négy-öt nappal később említed meg apádnak…” Egy édesapa zsebében az ilyen és hasonló szövegek hallatán általában kinyílik a képzeletbeli bicska. Még kellemetlenebb a helyzet, hogy a trombitás baráti viszonyt ápol az „ádáz” csábítóval. Egyelőre csak vicces formában zajlik köztük a „csörte”, de ú
Elképesztő felfedezés, nem a jéghegy volt a Titanic elsüllyedésének legfőbb oka

Elképesztő felfedezés, nem a jéghegy volt a Titanic elsüllyedésének legfőbb oka

Színes
Azt hinnénk, hogy a huszadik század elejének legnagyobb közlekedési katasztrófájáról, a RMS Titanic óceánjáró elsüllyedéséről mindent pontosan tudunk. Tanulmányok, könyvek, elemzések, dokumentum-, és játékfilmek sora dolgozta már fel a történteket. Nagyjából mindenki tudja, hogy White Star Line társaság Southamptonból New Yorkba tartó, elsüllyeszthetetlenként hirdetett hajója 1912 április 14-én, nem sokkal éjfél előtt jéghegynek ütközött, majd elsüllyedt. De lehetséges, hogy mégsem pontosan így történt. Újonnan feltárt bizonyítékok utalnak arra, hogy nem jég, hanem egy tűz okozhatta a több mint 1500 halálos áldozatot követelő tragédiát. Senan Molony újságíró, aki 30 éve tanulmányozza a Titanic katasztrófáját, olyan fotókat vizsgált, amiket a hajó fő villamosmérnökei készítettek kö
Kik kívánnak bennünket beolvasztani önmaguk közé?

Kik kívánnak bennünket beolvasztani önmaguk közé?

Színes
Elhunyt Csoóri Sándor. Isten nyugosztalja. Kérdés persze, miként vannak ezzel azok, akik egy időben mindent elkövettek, hogy vonja vissza egy félmondatát. Lehet, hogy furcsának találják talán olvasóink, de nekem halálhíre hallatán egyetlenegy mondata ugrott azonnal az eszembe. Móricka-effektus ide vagy oda, de tényleg. Igen, egyetlen mondata. Egyetlen, ami egykor kiverte a biztosítékot. 1990-ben a „Hitel” akkori szeptemberi számában így fogalmazott: „A szabadelvű zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag „asszimilálni” a magyarságot.” Igen, így, szóról szóra. A pesti szalonok közvélemény-formálóinak a haja is égnek állt erre. Nyilván Csoóri vette akkor a lapot, többet ilyet nem írt le, még akkor sem, ha idézett mondata a huszadik századelő magyar valóságára vonatkozott. Most hagy
11 borzalmas szépségtipp a XIX. századból

11 borzalmas szépségtipp a XIX. századból

Színes
Az alábbi cikket a wmn.hu-n találtuk (a poszt alján belinkelve). Azért nagyon is örülhetnek a mai lányok, hogy nem abban az időben születtek és nevelkedtek…„Ha a nők szeretnék uralni és befolyásolni a saját szépségüket, illetve megtartani férjük, édesapjuk, fiútestvéreik, szeretőik vagy akár unokatestvéreik rajongását, akkor mindig, minden körülmények között csinosnak kell lenniük” – foglalta össze a XIX. századi női lét esszenciáját Barkham Burroughs 1889-ben megjelenő könyvében. A Meglepő és hasznos információk enciklopédiája című „alapműben” egy teljes fejezetet szentel a női szépségtitkoknak, melyekből összeszedtük a “legfontosabbakat”. 1. FÜRÖDJ (ELÉG) GYAKRAN… Legalább hetente egyszer. De ha lehetőséged van rá, többször is. Egy úrinő hetente háromszor alaposan megmosakszik. 2. …
Ez a nő 5 évig csak csak 2 cm-re tudta kinyitni a száját. Az oka felháborító!

Ez a nő 5 évig csak csak 2 cm-re tudta kinyitni a száját. Az oka felháborító!

Színes
Egy mozdulat volt! Egy rutin műtét során Amanda Walker állkapcsa annyira megsérült, hogy a 48 éves asszony 5 évig nem tudta kinyitni a száját rendesen, ezért csak folyékonyat tudott enni. Amanda rutinműtétre feküdt be a kórházba, miután elvetélt. Ám az altatóorvos túl erőszakosan próbált lenyomni egy csövet a torkán, ami miatt az állkapcsa úgy megsérült, hogy 5 éven keresztül csak pár centire bírta kinyitni a száját. Ez idő alatt mindössze joghurtot, levest és krumplipürét tudott enni, rettenetes fájdalmai miatt dolgozni sem tudott, háztartásbeli lett.  Azóta számtalan operáción esett át, köztük részleges állkapocs pótláson. A kórház végre elismerte, hogy hibázott, és az asszony több száz millió forintos kárpótlást kapott. Kérdés, a pénz elégtételt jelent-e Amanda számára.

Kövess minket Te is