Ez a férfi 30 évesen elment nyugdíjba. Szépen megél családjával, a fölös pénzét szétosztja. Így csinálja


Merőkanállal ehetné a kaviárt, de ő szerényen él családjával. Sokan példát vehetnének róla.


Még 2005-ben sokan felkapták a fejüket a hír hallatán: egy Peter Adeney nevű amerikai szoftvermérnök 30 évesen nyugdíjba ment. Hogyan volt ez lehetséges?



Az azóta Mr. Pénzbajusznak elkeresztelt férfi 21 éves korától félretette nem kevés fizetésének jelentős részét – szintén szoftvermérnök feleségével közösen évi 90 ezer dollárt takarítottak meg. (Ez az egyik legjobban fizetett szakma a világon annak, aki jól csinálja.) A pénzt befektették, és tíz év alatt akkora vagyon gyűlt össze, hogy kiszállhattak a mókuskerékből.

Kisfiukkal Colorado államban élnek átlagosan évi 24 ezer dollárból, miközben a statisztikai hivatal szerint egy ilyen tipikus amerikai család évente 66 ezer dollárt költ a megélhetésére. Hogyan csinálják? Szerényen élnek, csak arra költenek, amire muszáj, náluk nincs kétméteres plazmatévé és nem dobják ki a megvett élelmiszer harmadát, mint egy átlagos amerikai.

 

A történet már így is nagyon szép, de van még egy csavar. Adeney évi 400 ezer dollárt keres nyugdíjasként a blogjának köszönhetően. A blogban tanácsokat ad, hogyan lehet kevés pénzből boldogan élni. „Aki szerényen él, az szabad ember” – ez a hitvallása.

 

Mr. Pénzbajusz vagyona egyre gyarapszik, a számára fölösleges pénzt jótékony célra akarja fordítani. Meg fogja találni a legjobb megoldást, hiszen eddig is jó úton haladt.

forrás:http://kiskegyed.blikk.hu/


Comments

comments

Kövess minket Te is